Na a héten expediciós kirándulás volt szlovákiába, a kijelölt, és eddig ismeretlen utaknak kb a felét sikerült bejárni. A legjobb rész ami a KassaBéla-i víztározó duzzasztórésze körül megy végig és követi a Hernádot. De sikerült megnézni pár zsákutcát, egyiknél legalább kaptam egy jó tippet az ott kerekezőktől valami hegyre vivő úthoz, ami a térképen nem szerepel, ezt majd legközelebb. Megnéztük a Vereshegy nevű szép részt is, ami tényleg jó hely, csak vagy két olyan gettó-részen kell átmenni hozzá, hogy az hihetetlen. A Mlinki út még mindig terep-aszfalt burkolatos. Száraz időben érdemes elkerülni a Poprád-Késmárk között szakaszokat, gőzerővel folyank a sztrádaépítés munkái, írtózatosan nagy a por. Viszont ha már erre a környékre tévedsz, akkor Tátra-Bélán érdemes betérni a Goral étterembe, hangulatos és jó a kaja is. Az ÖMV kút parkolója után található. Itt találkoztam két cseh motorossal is, egy háborus Jawa-val járják be Europát évről-évre.

 

  

Máramarosi fatemplomok

2006. június 28.


Ez a túra elég nehézkesen kezdődött és elég nehézkesen végződött is. Történt ugyanis, hogy kitaláltam, régi tervemet valóra váltva elgurulok Máramarosba és megnézem az ottani világhírű fatemplomokat. A motoros etika íratlan szabályai alapján feltettem a netre az ötletet, bár egy nappal az indulás előtt nem valószínű, hogy bárki el tud kísérni. Legnagyobb meglepetésemre még aznap telefonált MGP, hogy Füzzyvel együtt eljönne.

Az indulást nyírbátori találkozással 4.30-ra tettük, de ebbe alaposan közbeszólt az éjszakai nagy zivatar. Egyikünk sem aludt szemernyit sem, mind a hárman az eget meg a metnetet lestük, és élő telefonos kapcsolatban voltunk. Aztán – nagyon helyesen – úgy döntöttünk, hogy nekivágunk.

Végül reggel hétkor indultunk Nyírbátorból. A határt Vállajnál léptük át, az első megállónk Nagykároly volt. Itt pénzt váltottunk, majd Szatmárnémetin át tempósan elgurultunk Nagybányára. Tankolás és evés-ivás után északkeleti irányba fordultunk, majd Felsőbányánál letértünk Dióshalom felé. Itt megnéztük a 300 éves fatemplomot, melynek tornya 54 méter magas. A templom gondnok nénijével MGP próbált alkudozni, hogy engedje fel a toronyba. Nem engedte. Ekkor – arra hivatkozva, hogy én sokkal kisebb vagyok – előálltam én is, de a néni hajthatatlan maradt. Az ikonosztázt is csak vaku nélkül fotózhattuk le.

Visszatérve a Máramarosszigetre vezető 18-as főútra átkeltünk a Gutinon. Ez a bükkerdővel borított hegyvonulat mintegy bevezetője volt a nap további, 1000 méter fölé felvezető hegyi szakaszainak. Az aszfalt sajnos az egész túrán többnyire nagyon rossz volt, helyenként csak lépésben tudtunk haladni. Az igazi Máramaros a Gutinon túl kezdődik. Az utóbbi száz évben több országhoz is tartozott a vidék: előbb Magyarországhoz, majd Trianon után Csehszlovákiához és nagyobbrészt Romániához, a második bécsi döntés után négy évre újra Magyarországhoz, majd a második világháború után Romániához és a Tiszán túli kisebb rész a Szovjetunióhoz majd Ukrajnához. Ennek ellenére mind a táj mind a falukultúra meglehetősen érintetlen maradt. Erről tanúskodnak a faházak, előttük a jellegzetes faragott kötélmotívumos kapukkal és a görög katolikus ill. ortodox fatemplomok.

A második fatemplomot a 18-as út mentén, a Mára völgyében Deszén néztük meg. A templom- és temetőbejáratként szolgáló faragott fakapu nagyon szép volt, a temetőben minden második sírban a Pop család sarja feküdt. Desze után letértünk a főútról és gyönyörű, a modernizáció által érintetlen kicsi falvakon át jutottunk el Barcánfalvára. Ez a falu már az Iza völgyében fekszik. Megnéztük a tájházat és az annak kertjében lévő szörnyű faragott medvét. Barcánfalván az 1990-es évek elején húzták fel Európa legmagasabb faépületét: az új templom tornya 62 méter magas. A templom mellett kolostor is működik. Izaszacsa után Borsa felé fordultunk. Maga a falu nem túl szép, jellegzetes egyutcás völgyi település, ennek megfelelően kb. 20 km hosszú. Mivel MGP-t már Desze óta egy hatalmas bécsi szelettel hitegettük, ezt Borsafüreden egy tartalmas ebéddel tudtuk valóra váltani. A marhahúsos csorbájuk és a juhtúrós puliszkájuk különösen finom volt. Borsafüredről felmentünk a Borsai-hágóra, ez 1416 méter magas. Innen gyönyörű kilátás nyílik a Radnai-havasokra és annak legmagasabb csúcsára a Nagy-Pietroszra (2303 m).

Mivel már 5 óra felé járt az idő, hazafelé kellett venni az irányt. Borsa után a Visó völgyében haladtunk északnyugatra Máramarossziget felé. Az út gyönyörű, az aszfalt csapnivaló volt. Az egyutcás elnyújtott falvak egymást érték, a vasutat kb. 17-szer kereszteztük, és egyik átjáró vackabb volt mint a másik. Máramarosszigeten vettük észre, hogy a Füzzy motorjából csöpög a benzin. A hibát a benzincső tankhoz való csatlakozójának törése okozta. Mivel az utat így nem lehetett folytatni és már kezdett esteledni, ezért otthonról motorszállító utánfutóval a Terdik Pisti ismerősét kellett elhívni. Örülhetett nekünk, mert épp akkor ékezett haza Székelyudvarhelyről. Az érkezésükig egy benzinkútnál pihentünk. Különösen szép látványt mutattunk, ahogy a kerítés lábazatán a láncba kapaszkodva próbáltunk aludni egy kicsit. Úgy néztünk ki mint a lajhárok. Ők bővel éjfél után érkeztek meg, fél egykor tudtunk hazafelé indulni. Szatmárnémeti felé a két rossz út kozül a jártat választottuk, úgyhogy még egyszer átkelhettünk a Gutinon. Itt annyi érdemel említést, hogy a szerpentines szakasz kezdetén két elszabadult ló vágtatott velünk szemben. A részeg biciklisekhez, a kivilágítatlan fásszekerekhez már hozzászoktam, de ehhez még nem. Három fáradt vazatő követte egymást, mind a hárman közel álltunk már a 700 km-hez. És 700 km Erdélyben felér kétszer ennyi autópályával.

Mivel a második át nem aludt éjszakánk középén voltunk, Nagybánya után már gyakran meg kellett állni. A sok kávé után megittam életem első Red Bullját – nem adott szárnyakat. Szatmárnál már pirkadt, Mátészalkán már teljesen világos volt. Nyírbátorban búcsúztam el a többiektől és hazafelé vettem az irányt. Ezen az utolsó 50 kilométeren már az elalvástól féltem, kétszer is megálltam és átmozgattam magam. Végül fél hatkor álltam be az udvarunkra. A következő emlékképem az volt, hogy dél van és nagyon fáj a fejem…viszont akár rögtön indulnék vissza Máramarosba…

Az út jól sikerült, a betervezett látnivalók közül Máramarossziget és a szaploncai bolond temető maradt ki. És a Tiszának is csak a morajlását hallottuk a szigeti benzinkútnál, pedig a folyó felső szakaszát milyen régóta szerettem volna látni! Erre Técsővel szemben lett is volna lehetőség.

Köszönet MGP-nek és Füzzynek a részvételért és a Capo-nak mielőbbi jobbulást kívánok!

Dr Major Tamás