Besszadok 2008

 

 

 

www.mgp.hu

 

 

Nincs pontos térkép. Ez tuti. És minél több térképet nézek meg, annál inkább biztos vagyok benne. Pár hete a Vihorlat kevésbé ismert részein kóboroltam, egy hazai kiadású Topográf térképpel, meg a fullos Szlovákia gps adatbázissal. Hol egyiken, hol másikon találtam meg a keresett utat. Hol egyiken sem. Azért pár szép helyre sikerült elkeveredni, többek között a Cirókaujfalui víztározóhoz, ami meglepően szép helyen van a hegyek között. A gps semmi utat nem jelölt, a térkép viszont többet is. Csakhogy mind lezárva volt. Az egyiken olyan kapu amin egy biciklit át lehet emelni...de egy GS-t azért nem. A másik oldali úton, nagykapu, őrbódé, kutyás őr. Persze, hogy nem enged be. Még egy letérőt találok, oda is behajtok..igaz behajtani tilos tábla védi. A gát lábához visz, ahol egy járőrkocsiban két rendőr aludt. Lábujjhegyen (alapgázon) elosontam mellettük... de nem felébredtek.. Addigra viszont már tovább is mentem. Vagy 50 métert..ott volt vége az útnak, előttem meg vagy 150 méter magas gát. Szóval vissza a rendőrök felé. Próbáltam összerendezni egy magyarázatot, miszerint ha egy piros körös táblában szekér van akkor szekérrel tilos behajtani, ha traktor akkor traktorral. Ha tehát nincs benne semmi akkor nem tiltja semminek sem a behajtást. Kicsit nehéz lesz ezt a szlovák rendőröknek beadni. Főleg hogy felébresztettem őket. Szerencsére, csak egy erős fejcsóválást kaptam, aztán sürgősen távoztam. De a környék nagyon szép, pontosabb bejárást igényel. Itthon előszedtem egy szlovák gyártmányú térképet, meglepő módon kevesebb utat jelöl mint a hazai kiadás. A legjobb részleteket a www.supernavigator.sk térképen találtam meg, ami jelölt még egy utat a tározóhoz. És most megnézve a mai út legkavargósabb része is rajta van..csak épp nem oda indultunk..tehát nem nyomtattam ki.


Ezt a hegységet hívják Besszádok-nak, a Lengyel Sós-Hegység és a Zempléni Határhegység közé esik.


Na de ne ennyire előre. Múlt hét végén majdnem összejött egy odaút, de mindenki lemondta, így talonba lett téve.

Mára nem terveztem komolyabb motorozást, fárasztó hét volt, inkább pihenést. T.Pistinek viszont nagyon mehetnékje volt, többszöri telefonálás után beleegyeztem, hogy ha nem túl korán állit be akkor gurulunk egy kicsit valamerre. De csak kicsit. Feltéve, hogy felébredek addig.

Az eredmény egy kilencórás indulás lett, ami nem tételez fel túl nagy kört. Első lépésben a lehető legrövidebb úton elhagytuk az országot, ez tesztelten a Lácacsékei határátkelőt jelenti.

Ne keressétek, nincs a térképen. Mármint út. De azért létezik..egy kis keskeny makadám átmegy Perbenyik faluvégére. Eddig ez a legelső út ami a Záhonyi hármashatártól balra járható.

Perbenyiken egyébként van egy lakóház amit a tulajdonosa mindenféle lommal „díszített” ..a ház gyakorlatilag nem látszik.

Most nem a Siravát és a Morskie Oko tengerszemét akarjuk megnézni, ezért a legrövidebb úton tartunk északnak. A Latorca ártere megér pár percet, első pillantásra erdőnek látszik...csak épp nem „talaj” van a fák lábánál, hanem víz.

Nagy kerülőt lehet megtakarítani, ha Nagymihály helyett az Ungvári határátkelő felé kanyargunk a kis falvakon át. Innen Szobránc, és már a hegyek között is vagyunk. Ez a főút egészen kiváló motoros kör a Vihorlát körül, hibátlan aszfalt és kanyarok. Épp ezért nem is tértem le róla soha, de most megnéztem pár „zsákutcát”. Legalábbis a jelzés szerint. Első letérő Tiborváraljánál, Vadászfalva fele. Elvileg Éralján vége az útnak. Valójában épp csak egy kellemes pihenőhely, a hegyek között régi kőbánya-tóra látni rá. István egyből kedvenc pihenőpózába vágja magát, azaz leheveredik a hegyoldalra. Nagyon tetszik neki, csak azért morog mert fázik. Hiába ajánlom a pulcsim, nem kéri, pedig az neki dupla réteg lenne.



Az út innentől kőzúzalék, de pár km után visszaérkezik a főútra.

A következő út Oroszvolova, ahol szinte lehetetlen, hogy ne legyen átkötőút. Ezt a múltkor sikerült is megtalálni, bár némileg elbizonytalanított, hogy a faluvégén zsákútca tábla van, meg pár iszonyat sáros enduró áll. De van út. Valaha még aszfalt is lehetett rajta. Most sima erdei út, néhol kőzúzalékkal, néhol olyan vízmosással hogy lendületből kell átmenni rajta. Most vihar is lehetett a közelmúltban mert sok a letört ág, egy bedőlt fa alatt is át kell jutni a tankra lapulva. Az út vége Ugar, újra az Ukrán határon vagyunk. Az erdőből kiérve hírtelen két jó aszfaltsávvá változik az út, majd egy elakadásjelző háromszög után ezt látjuk:



Valamikor az egész út leszakadt, gondolom egyből nem is forszírozták a további építést.

Van még pár hasonló az első faluig, többek között egy olyan suvadás az útban ami kb másfél méter mély, simán ugratni lehet belőle.

Mivel a cél a tározó, de még korán van, jó volna megtalálni az átjárót a Zempléni Határhegységen. Ez a Szlovák-Lengyel határ, de a térképek szerint kb 80-90 km-en egyetlen átjáró sincs. Hegyek esetén ez lehetséges, de mivel az ukrán határrésztől kezdve nincs egy sem jelölve, kicsit nehéz elképzelni, hogy két légvonalban kb 15 km-re lévő falú lakói 160 km-et kerülnek még ma is, a nyitott határok mellett.

Juhászlak nevezetű település van legközelebb a határhoz, ide megyünk. Mint kiderül, nemzeti parkban járunk, és az is, hogy a falu vége, az út vége is. Nincs tovább, fordulunk vissza. Végül egy kerékpárút jelzésén megtaláljuk a Ruske-Sedlo nevet (Oroszi-Hágó). Hajrá..gyerünk. Aszfalt, nyomokban, majd úgy sem. Eléggé kihalt egy út. A gps szerint a határ közelében vagyunk..csak épp nem közelítünk hozzá. Végre egy elágazás után irányba állhatunk. Nem sokáig. Sáros placcá szélesedik az út, nem sok jóval kecsegtet, újabb elágazás után, két járhatatlan ösvény, majd egy rét, ahol végül hátraarc.



Az elágazásnál nincs kedvünk a bejárt rossz úthoz, lefele menő rész jobbnak is látszik. Bár van egy sanda gyanúm, hogy a tározónak a lezárt kapujához fogunk érkezni, oda, ahol nem engedtek be. Attól ki még mehetünk..nem?

Útközben egy pihenőhely és elágazásnál biciklisekkel találkozunk. István megcsodálja a fedett forrást, ahol még bögrék is vannak.





Én addig informálódom, megkérdem, hogy nyitva van-e a kapu a tározónál, mert a múltkor láttam, hogy a bicikliseket átengedték.



Fogalmuk sincs, nem onnan jöttek...Lengyelek. És van turistatérképük..hurrá. A legjobb helyen vagyunk, innen kell menni fel az Oroszi-Hágóhoz. És itt még az út minősége is tökéletes. Figyelmeztet, hogy fentebb nem lesz ilyen. Akkor is inkább mint visszamenni.

Gyerünk fel. Sokáig semmi gond, csak a határ nem akar közeledni, mert folyamatosan cikkcakkozik az út. Burkolat semmi, aztán jön a sár, csúszkálnak a vasak. Egy egy dagonya után kellemes égett kuplungszag vegyül a friss levegőbe. Legközelebb négy száraz hét után jövök erre fogadkozom. De nem lesz haszna, nem esőtől sáros..sok kis ér csörgedezik le az úton. Iszonyat sok időnek tűnik mire végre meglátjuk a határjelzést. Az utolsó pár méter már csak fű, Pisti csúszik is egy embereset, de megfogja a vasat.

A túloldalon kis parkoló és tökéletes aszfalt indul le.

 

(A Szlovák oldal utolsó szakasza)

Mi mindenekelőtt sziesztázunk egyet. István kijelenti, hogy már nem fázik.. de nagyon nem. Folyamatosan érkeznek a kerékpárosok és a kirándulók.

Egy kedves leányzó eldicsekszik a magyar tudásával: „Jüónapottykivánnnok!” :)

Én is: „ Polak, Vengri dve bratanki” („Lengyel-Magyar két jó barát”..legalábbis remélem így van).




Indulunk le, a völgyből több helyen füst száll fel. Szénégetők, de ezek nem olyan bogjákat raknak mint amit a Bükkben látni, hanem hatalmas „vashordókban” izzítják a fát.

Cisná-ba érkezünk le, valami felkapott üdülőhely lehet. Kicsit böngészem a térképet, merre is kellene menni, mikor meglátom a Solinai-Víztározót. Nem jártam még arra, de az alakjából ítélve völgyek közé szorított tórendszer, ami szép szokott lenni. Buk és Terka nevű falukon keresztül közelítjük meg. Az út fantasztikusan kanyargós, a Wetlina folyót keresztezi több helyen. Hibátlan út. A tározó mellett már sűrű a forgalom, de magát a tavat csak pillanatokra lehet meglátni a fák között. Nézem a térképet, nincs annyi idő, hogy megkerüljük az egészet, az legalább 50 km. Letérek egy félszigetre, tipikus turista-street. Millió „népművész” bolt és falatozó. A gps szerint a légvégéig ki lehet menni. Sajna nem, egy parkolóval zárul (állítólag futott is utánam kicsit egy parkolóőr, míg én a kilátást kerestem). De úgyse parkoltunk. Visszafele már láttam, de akkor látványosan másfele nézett.

Indulni kellene hazafele. Bár a környék megérne több napot, nagyon szép vidék. Baligród-ot ütöm be a gps-nek, és itt kezdődnek is a gondok. A fene se gondolta volna, hogy a sima Eu térkép még a földutakat is ismeri Lengyelországban.


Gyakorlatilag minden nyugati irányú ösvényen el akart vinni, pedig már „gyorsra” volt állítva a gps. Végül a térképpel együtt sikerül megtalálni a „főutat” Azért írom ezt, mert a szlovák térkép ami nálunk volt Lengyel részem már csak a főbb utakat jelölte. Ez jó is, mert nem akartunk tovább „terepezni”. Na ezek után ami jött! Az út fogyott, majd egyszer csak egy kanyar után gázló következett! Na ne.. Szemből érkező škodás lendületből veszi, majd a végén 15 cm-es padkaként felálló betonelemre rácsapja a kocsi alját és végét is. Kiszáll, fogja a fejét. A következő autóst már irányítja, merre menjen. Nekem most kezd kifogyni az elem a nemrég szerzett fényképezőmből..na jókor. István átlábal a gázlón, hogy onnan fotózzon, mikor látom, hogy a sodrás majdnem kiviszi alóla a lábát. Hírtelem semmi kedvem átmenni ezen a helyen. Azért óvatosan csak belevágok, majd fotózóm Pistit.




Hurrá..túléltük. Az autóstól ezért megkérdem jó úton vagyunk-e?.. „Jó-Jó!”.. És a további minősége? „Katasztrófa!” ..Köszi! Megnyugtató!

500 méter és itt az újabb gázló..egy kis vízeséssel...:)


A harmadiknál már nem is lassítunk...(talán kellett volna.. itt ment tele a csizmám ..felülről).

Na de egyszer minden jónak vége, kiérünk az É-D irányú főútra, irány hazafele.

25 km vágta délre, majd teljes útzár. Ez nem lehet igaz. Mi van? Rally.. még négy órán át zárva..

Amit viszont meg kell jegyezni, a rendőr maximális segítőkészsége. Többször elnézést kér a kellemetlenségekért, kerülőutat ajánl. Nincs a térképemen...ezért kicsit részletesebben kérdezősködöm ( tökéletesen beszél angolul..legalábbis tőlem százszor jobban): nagyon-nagyon szép út! Mérem a térképen..kb 15 km légvonalban, az hegyi úton lehet 40 is..

Aszfalt? Csodálkozva mutat a motorunkra: Ezekkel? Minek? Remek motorok!! Nem aszfalt! Nagyon-nagyon szép hegyi földút!

Kicsit fagy a mosolyom. Meddig is van zárva az út? Este 8-ig!

Előttünk a határ vagy 25 km-re. Pisti benzinje fogytán, szlovákban akart tankolni, zlotyink nincs, „rendes” kutat kell találnunk, mert ha aszfaltozva kerülünk akkor az 100 km felett lesz.

Na jó..nagyon szép a táj, akkor miért baj, ha du négy után Lengyelországban még 40 km-et megyünk északra..??? Az első kútig, meg átkötő útig.

Egészen a Lesko nevű városig megyünk, a San nevű folyót követjük. Csak a benzinkút miatt megyünk át rajta, aztán vissza. A következő É-D-i főúthoz már megint földúton akar vinni a gps..nem hagyom. Némi érdeklődéssel beütöm a „Haza” gombot a gps-en... 5 óra 45 perc hazáig... :) ..he he.. na hajrá...

Hamar kiderül, hogy most meg a főúttal akar kerül a forgalmasabb határátlépő fele, de nekem a térkép határozottan jelöl a „Palotai-Hágó” átlépőt közelebb. A gps nem ismeri (szokásos hiba a határoknál, nem csatlakoznak az utak) ..megyek a térkép után. A környéket már kezdem Kis-Ausztriának nevezni, annyira rendben lévő utak és földek vannak errefelé.

Aztán természetvédelmi terület következik, és nagy kijelölt parkolók. Na várjuk, hogy mikor lesz a út lezárva..ilyen helyen így szokott lenni. … de nem, egyszer csak Szlovák jelzés, a gps újrakalkulál..és egyből nyertünk másfél órát! Az első benzinkútnál megállunk, Isván mogyoróscsokival (és csakis egészmogyoróssal) üzemel, egy maréknyi koronát hozott erre a célra, most végre elkölti. Sajna addig engem megtalál a helyi alkesz és hosszú monológba kezd. Próbálom magyarázni neki, hogy nem értem, végül ráirányítom a figyelmét a rendszámtáblára.. eredmény: „Magyari?? Dobre dobre!” ...és kétszer hangosabban fojtatja..

Néha beiktat egy ahoj-t és még pár dobre-t. Tovább nem magyarázok neki..túlságosan „ütős” a lehelete … mint egy tűznyelő aki elfelejtett begyújtani. István töpreng hogy Tokajnak, vagy egy rövidebb úton menjünk-e. Közben beöltözik esőruhába mert megint fázik. A rövidebb út mellett döntünk. Egészen Nagymihályig, ugyanis Homonna után ázunk. Én lusta vagyok beöltözni. Balra esik, jobbra nem. Ha Tokajnak megyünk akkor jobbra kell menni. Ezzel mintegy bele lettünk kényszerítve hogy megálljunk a Tokaji Borfesztiválon. Szerencsére motorral találunk parkolót. Közvetlenül a kajálda mellett. Sajna Pisti saslikot akar, mert tavaly is azt evett, tehát végigverekedjük magunkat a borospoharakat szorongató tömegen, hogy megtudjuk idén nem jött a saslikos. Marad egy sült kolbász, ami ugyan méregdrága, de legalább vacak is. Jöhetett volna az a saslikos idén is. Souvenir-bor vásárlás után lépünk haza. Igazán meglepő, de kb kilenc után meg is érkeztünk, nem is futottunk ki a napból, igaz hazafele siettünk kicsit..(na jó, azért Saújhelyt még elkerültük a hegyi úton..de arra tényleg szebb!).

Így kb 600 km lett az ösztáv, és felderítés szinten sikerült megtalálni egy nagyon szép környéket, ahová legalább két-három napos túrát kell majd szervezni.

 

MGP


Pár fotó a Netről:

 

 

 

  

   

 

 

 

www.mgp.hu